Az ipar gócai: a kikötők és Északkelet-Kína
A második világháború előtt Kína egyetlen jelentős iparága a textilgyártás volt. A fonó-szövő üzemeket külföldi tőkések alapították, kihasználva az olcsó munkaerő-kínálatot. A pamutipar eleinte főleg behozott nyersanyagot dolgozott fel, és termékeit részben külföldön értékesítette, ezért a gyárak a nagy kikötővárosokba - Sanghajba, Tiencsinbe, Kantonba - települtek. Ma már a kínai textilipar minden ága hazai nyersanyagokra támaszkodhat, és főleg a belföldi piacra termel. Emiatt az új üzemek a belsőországrész városaiban épültek, és valamelyest halványodott a régi központok jelentősége.
A nehézipar legfontosabb körzete a Mandzsu-medencében Senjang (Shenyang) és Ansan (Anshan) környékén bontakozott ki. Ezt az országrészt a 30-as években a japán gyarmatosítók szállták meg, akik fellendítették a vaskohászatot. A nyersvasat és a kisebb mennyiségben gyártott acélt Japánban dolgozták fel. Az acélgyártás fejlesztésére és a legtöbb gépipari ág meghonosítására csak az 50-es években került sor. Ekkor új nehézipari gócok alakultak ki Észak-Kínában - Peking, Tangsan (Tangshan), Paotou (Baotou) - valamint a Jangce mellékén, Csungkingban (Chongqing) és Vuhanban (Wuhan) is.
Az elmúlt négy évtizedben a kínai ipar igen sokoldalúvá vált, és az elektronikus számítógépekig vagy a műholdakig szinte mindenfajta termék előállítására képes. Jellemző, hogy a kerékpárok és a tévékészülékek gyártásában egyaránt első a világon.
Évente 4-5 millió háztartásba kerül hűtőszekrény. Az ipar eloszlása is egyenletesebb lett; a belső területek fejlesztését nagyarányú út- és vasútépítéssel alapozták meg. A távolsági közlekedés még mindig igen nehézkes, ezért az egyes tartományokat igyekeznek minél nagyobb mértékben önellátóvá tenni.
A nagyüzemek mellett rengeteg a kezdetleges eljárásokkal dolgozó kisvállalkozás. Ezek fontos szerepet játszanak a lakosság foglalkoztatásában és fogyasztási cikkekkel való ellátásában.
A 80-as évektől Kína délkeleti partvidékén öt különleges gazdasági övezetet alapítottak, ahová sokféle kedvezménnyel csalogatták be a külföldi tőkét. Az itt létesült üzemek jórészt exportra termelnek, és az ehhez szükséges gépeket, alkatrészeket, nyersanyagokat vámmentesen hozhatják be. Idővel egyre több városban engedélyezték a korszerű technikával felszerelt külföldi magáncégek és vegyes vállalatok működését. Megjelentek a színen a kínai magánvállalkozók is. Az új iparágak, műszaki eljárások és munkaszervezési módszerek elterjedése nyomán ismét a partvidék tartományai váltak a modernizáció fő színterévé és haszonélvezőjévé. A tulajdonviszonyok változását jelzi, hogy az állami mamutvállalatok részesedése az ipari termelésből 50% alá csökkent. Élénkülőben van a sokáig igen alacsony értéken mozgó külkereskedelem is. A legfontosabb gépeket, termelő berendezéseket Japán és Nyugat-Európa szállítja.
Az ország kivitelében a mezőgazdasági termékek (rizs, szója, tea, dohány) és az ásványi nyersanyagok mellett ma már az iparcikkek - pamut- és selyemszövetek, lábbelik, divatáruk stb. - játsszák a fő szerepet.
A fejlett országok és Kína közötti kereskedelemben jelentős közvetítő szerepe van Hongkongnak. Az épületekkel zsúfolt, 6 milliós kikötőváros brit gyarmatból 1997 -re vált Kína „különleges igazgatási övezetévé”, amely fejlett piacgazdaságát és önálló pénznemét is megőrizhette. Hongkong sokoldalú ipara a munkaerő olcsóságát és szakértelmét kamatoztatja: textíliákat, ruházati cikkeket, szórakoztató elektronikai termékeket, ékszereket, játékfilmeket és sok féle munkaigényes használati cikket szállít a világpiacra. A honkongi tőkések az utóbbi két évtizedben temérdek pénzt fektettek be kínai leányvállalatokba, és a kínai piac meghódítására törekvő külföldi bankok, nemzetközi mamutcégek is itt alakították ki hídfőállásaikat. Honkong változatlanul a Távol-Kelet egyik legnagyobb pénzügyi központjának szerepét tölti be.
Az ipari termelés dinamizmusa nőtt, a növekedés 12,7%-os volt Az elmúlt évekhez hasonlóan az ipari szektor növekedésének motorja az állami stimulációs program által segített nehézipar volt, míg a könnyűipar termelésének bővülése elmaradt ettől. A meghatározó iparágak az energetika, elektromos gépek gyártása, vegyipar, kohászat, elektronika és telekommunikáció, Kormányzati adatok szerint az állami, szövetkezeti, és magánszektor egyaránt 1/3-1/3 arányban járul hozzá a GDP-hez. A kínai magángazdaság szerepe markánsabbá válik. A magánszféra ipari termelésnövekedése azonban elmaradt az állami szektorétól, ugyanakkor a foglalkoztatás területén nőtt a jelentősége.
A mezőgazdasági termelés - az elmúlt évek visszaesését követően - nőtt, és a gabonatermelés, kisebb vetésterületen, körülbelül 1 %-kal bővült.
A kiskereskedelmi eladások 8,9%-kal emelkedtek, a fogyasztói árindex 0,2%-kal csökkent A negatív árindex jelzi, hogy a kínai gazdaságban továbbra is jelen van a defláció. A termelés a legtöbb termék esetében meghaladja a fogyasztást. Különösen nagy eladatlan készletek halmozódtak fel a háztartási elektronikai termékeknél (pl.: légkondicionáló, színes TV, stb.).
A valutatartalék 2002 végére 286,4 milliárd USD-t ért el, ez közel 74(!) milliárddal haladja meg a 2001-es szintet. A valutatartalékon belül jelentős nagyságrendű eurót is felhalmoztak. A kínai nemzeti valuta, a renminbi (RMB) árfolyama stabil volt, és rövidtávon nem várható változás az árfolyam politikában.
A kínai bankrendszer súlyos problémái vonatkozásában nem történt alapvető változás 2002-ben. A bankszektor döntően állami tulajdonban van, és a hitelezés sok esetben még mindig politikailag motivált, a piaci mechanizmusok nem mindig érvényesülnek. A bankok jelentős rossz hitelállománnyal rendelkeznek. A hivatalos közlések szerint a rossz hitelek a teljes hitelállomány 25%-át teszik ki. Elemzők szerint a befagyott hitelek aránya elérheti az 50%-ot is. A következő években elkerülhetetlennek látszik egy jelentősebb bankkonszolidáció. Az állami források ennek nagyságlát 40-80 milliárd USD-ra, külföldi szakértők 500 milliárd USD-re teszik.
Az állami vállalatok átalakításának programja, a növekvő munkanélküliség előtérbe kerülése miatt is, 2002 során megtorpant. A központi kormány egyelőre nem talált elfogadható megoldást a veszteséges vállalatok átalakítására, tulajdonosváltására (a tőzsdén keresztüli részbeni értékesítés kudarcba fulladt), vagy bezárására.
A belső regionális különbségek csökkentésére meghirdetett, a nyugati területek fejlesztését szolgáló programban több infrastrukturális beruházás (tibeti vasút és útépítés, földgáz és olajvezetékek) folytatódik.
2002-ben elkezdték az összességében kb. 60 milliárd USD-ra becsült vízelterelési projectet, melynek keretében a Jangce vizének egy részét három csatornán a vízhiányos észak-kínai területekre vezetik.
A nehézipar legfontosabb körzete a Mandzsu-medencében Senjang (Shenyang) és Ansan (Anshan) környékén bontakozott ki. Ezt az országrészt a 30-as években a japán gyarmatosítók szállták meg, akik fellendítették a vaskohászatot. A nyersvasat és a kisebb mennyiségben gyártott acélt Japánban dolgozták fel. Az acélgyártás fejlesztésére és a legtöbb gépipari ág meghonosítására csak az 50-es években került sor. Ekkor új nehézipari gócok alakultak ki Észak-Kínában - Peking, Tangsan (Tangshan), Paotou (Baotou) - valamint a Jangce mellékén, Csungkingban (Chongqing) és Vuhanban (Wuhan) is.
Az elmúlt négy évtizedben a kínai ipar igen sokoldalúvá vált, és az elektronikus számítógépekig vagy a műholdakig szinte mindenfajta termék előállítására képes. Jellemző, hogy a kerékpárok és a tévékészülékek gyártásában egyaránt első a világon.
Évente 4-5 millió háztartásba kerül hűtőszekrény. Az ipar eloszlása is egyenletesebb lett; a belső területek fejlesztését nagyarányú út- és vasútépítéssel alapozták meg. A távolsági közlekedés még mindig igen nehézkes, ezért az egyes tartományokat igyekeznek minél nagyobb mértékben önellátóvá tenni.
A nagyüzemek mellett rengeteg a kezdetleges eljárásokkal dolgozó kisvállalkozás. Ezek fontos szerepet játszanak a lakosság foglalkoztatásában és fogyasztási cikkekkel való ellátásában.
A 80-as évektől Kína délkeleti partvidékén öt különleges gazdasági övezetet alapítottak, ahová sokféle kedvezménnyel csalogatták be a külföldi tőkét. Az itt létesült üzemek jórészt exportra termelnek, és az ehhez szükséges gépeket, alkatrészeket, nyersanyagokat vámmentesen hozhatják be. Idővel egyre több városban engedélyezték a korszerű technikával felszerelt külföldi magáncégek és vegyes vállalatok működését. Megjelentek a színen a kínai magánvállalkozók is. Az új iparágak, műszaki eljárások és munkaszervezési módszerek elterjedése nyomán ismét a partvidék tartományai váltak a modernizáció fő színterévé és haszonélvezőjévé. A tulajdonviszonyok változását jelzi, hogy az állami mamutvállalatok részesedése az ipari termelésből 50% alá csökkent. Élénkülőben van a sokáig igen alacsony értéken mozgó külkereskedelem is. A legfontosabb gépeket, termelő berendezéseket Japán és Nyugat-Európa szállítja.
Az ország kivitelében a mezőgazdasági termékek (rizs, szója, tea, dohány) és az ásványi nyersanyagok mellett ma már az iparcikkek - pamut- és selyemszövetek, lábbelik, divatáruk stb. - játsszák a fő szerepet.
A fejlett országok és Kína közötti kereskedelemben jelentős közvetítő szerepe van Hongkongnak. Az épületekkel zsúfolt, 6 milliós kikötőváros brit gyarmatból 1997 -re vált Kína „különleges igazgatási övezetévé”, amely fejlett piacgazdaságát és önálló pénznemét is megőrizhette. Hongkong sokoldalú ipara a munkaerő olcsóságát és szakértelmét kamatoztatja: textíliákat, ruházati cikkeket, szórakoztató elektronikai termékeket, ékszereket, játékfilmeket és sok féle munkaigényes használati cikket szállít a világpiacra. A honkongi tőkések az utóbbi két évtizedben temérdek pénzt fektettek be kínai leányvállalatokba, és a kínai piac meghódítására törekvő külföldi bankok, nemzetközi mamutcégek is itt alakították ki hídfőállásaikat. Honkong változatlanul a Távol-Kelet egyik legnagyobb pénzügyi központjának szerepét tölti be.
Az ipari termelés dinamizmusa nőtt, a növekedés 12,7%-os volt Az elmúlt évekhez hasonlóan az ipari szektor növekedésének motorja az állami stimulációs program által segített nehézipar volt, míg a könnyűipar termelésének bővülése elmaradt ettől. A meghatározó iparágak az energetika, elektromos gépek gyártása, vegyipar, kohászat, elektronika és telekommunikáció, Kormányzati adatok szerint az állami, szövetkezeti, és magánszektor egyaránt 1/3-1/3 arányban járul hozzá a GDP-hez. A kínai magángazdaság szerepe markánsabbá válik. A magánszféra ipari termelésnövekedése azonban elmaradt az állami szektorétól, ugyanakkor a foglalkoztatás területén nőtt a jelentősége.
A mezőgazdasági termelés - az elmúlt évek visszaesését követően - nőtt, és a gabonatermelés, kisebb vetésterületen, körülbelül 1 %-kal bővült.
A kiskereskedelmi eladások 8,9%-kal emelkedtek, a fogyasztói árindex 0,2%-kal csökkent A negatív árindex jelzi, hogy a kínai gazdaságban továbbra is jelen van a defláció. A termelés a legtöbb termék esetében meghaladja a fogyasztást. Különösen nagy eladatlan készletek halmozódtak fel a háztartási elektronikai termékeknél (pl.: légkondicionáló, színes TV, stb.).
A valutatartalék 2002 végére 286,4 milliárd USD-t ért el, ez közel 74(!) milliárddal haladja meg a 2001-es szintet. A valutatartalékon belül jelentős nagyságrendű eurót is felhalmoztak. A kínai nemzeti valuta, a renminbi (RMB) árfolyama stabil volt, és rövidtávon nem várható változás az árfolyam politikában.
A kínai bankrendszer súlyos problémái vonatkozásában nem történt alapvető változás 2002-ben. A bankszektor döntően állami tulajdonban van, és a hitelezés sok esetben még mindig politikailag motivált, a piaci mechanizmusok nem mindig érvényesülnek. A bankok jelentős rossz hitelállománnyal rendelkeznek. A hivatalos közlések szerint a rossz hitelek a teljes hitelállomány 25%-át teszik ki. Elemzők szerint a befagyott hitelek aránya elérheti az 50%-ot is. A következő években elkerülhetetlennek látszik egy jelentősebb bankkonszolidáció. Az állami források ennek nagyságlát 40-80 milliárd USD-ra, külföldi szakértők 500 milliárd USD-re teszik.
Az állami vállalatok átalakításának programja, a növekvő munkanélküliség előtérbe kerülése miatt is, 2002 során megtorpant. A központi kormány egyelőre nem talált elfogadható megoldást a veszteséges vállalatok átalakítására, tulajdonosváltására (a tőzsdén keresztüli részbeni értékesítés kudarcba fulladt), vagy bezárására.
A belső regionális különbségek csökkentésére meghirdetett, a nyugati területek fejlesztését szolgáló programban több infrastrukturális beruházás (tibeti vasút és útépítés, földgáz és olajvezetékek) folytatódik.
2002-ben elkezdték az összességében kb. 60 milliárd USD-ra becsült vízelterelési projectet, melynek keretében a Jangce vizének egy részét három csatornán a vízhiányos észak-kínai területekre vezetik.
bejegyezte: ra-ron , bejegyzés időpontja:
11:00
<< Főoldal