Kína mezőgazdasága

A mezőgazdaság fejlesztésében kulcsszerepet játszik az öntözés. A legnagyobb hozamú - és ezért legfontosabb - gabonaféle, a rizs ugyanis kb. 3 hónapos elárasztást kíván. Észak-Kína alföldjein és löszfennsíkjain a kutakból nyert öntözővíz a gyakori aszálytól menti meg a száraz művelésű gabonák termését. Kína nyugati felében a földművelés jóformán csak az öntözött oázisokra korlátozódik.

A háborús időkben az ország ősi öntözőrendszereit elhanyagolták, viszont az években sikerült a paraszti tömegeket hatalmas árvízvédelmi és csatornázási munkálatokra mozgósítani. Az öntözhető földek kiterjedése megkétszereződött. Ma a szántóterület közel felére eljut az öntözővíz. (A világ összes öntözött földjének 1/5-e Kínában van!) Bár elterjedtek a motoros szivattyúk is, a víz emelése gyakran még állati vagy emberi erővel - pl. taposókerékkel vagy egyszerű bambuszrúdra erősített vödörrel - történik. (Az ósdi és a korszerű technika együttes alkalmazását fejezi ki a „két lábon járás” kínai jelszava.) A kínai parasztok évszázadok óta alkalmazzák a talajerő-utánpótlás sokféle hagyományos módszerét: istállótrágyán kívül gondosan begyűjtött emberi fekáliával, ha­lastavak iszapjával, tengeri moszattal, halliszttel, komposzttal fokozzák a talaj termő­erejét. A 60-as évektől Kína gyorsan növelte a műtrágyák gyártását és behozatalát. Sokat változott az agrotechnika: a faekét kiszorította a mélyebbre hatoló vaseke, terjednek az egyszerűbb, emberi vagy állati erővel hajtott mezőgazdasági gépek, sőt a traktorok is. De a legfontosabb munkákat - pl. a rizs palántázását, aratását, cséplését - a legtöbb helyen még kézzel végzik. Az agrotechnika fejlesztése, a jobb műtrágyázás és a pa­rasztság újból megnőtt anyagi érdekeltsége, munkakedve az utóbbi két évtizedben rendkívüli sikereket hozott. A termésátlagok az 50-es, 60-as évekhez képest megkét­szereződtek, s az elérhető legmagasabb szinthez közelítenek.

Széles mezőgazdasági termékskála:

Kína legfontosabb élelmiszernövénye a rizs: az öntözhető földeken országszerte termesztik. A búza a kevésbé csapadékos északi országrészekre szorul. Délen a szá­razabb, téli félévben másodvetésként fordul elő a rizsföldeken. A déli országrész nem öntözhető lejtőit édesburgonya (batáta) termesztésévei vonják be a népélelmezésbe. A gabonafélék közül a cukorcirok (kaoliang), a köles és a kukorica igen elterjedt. Az olaj­növények közül a szója és a földimogyoró, a rostnövények közül a gyapot a legfon­tosabb. A Dél-kínai-hegyvidék lejtőinek ősi kultúrnövénye a teacserje.