Kína rövid bemutatása

A Kínai Népköztársaság területe (9,6 millió km2) akkora, mint egész Európáé. Föl­ünk legnépesebb állama: 1,2 milliárd lakosa van. A nagy múltú birodalom a 19. században félgyarmati sorba süllyedt. A belviszályoktól gyö­tört gazdaságilag elmaradott ország jelentős része a 30-as évektől 1945-ig japán megszállás alá került. Ezután polgárháború tört ki, amely 1949-ben a kommunisták győzelmével, szovjet mintájú szocialista rendszer létrejöttével ért véget. A legtöbb üzemet állami tulajdonba vették, a mező­gazdaságot kollektivizálták, és gyors iparosításba kezdtek. Az 50-es évek végén Kína szakított a Szovjetunióval, és ettől fogva önerőből igyekezett fejleszteni gazdaságát. A kommunista pártve­zetés egyenlősdivel váltotta fel a javak munka szerinti elosztását, majd kampányt indított az érte­lmiség ellen. (A tudomány és a művelődés értékeinek megsemmisítését „kulturális forradalo­mnak” nevezték.) Ilyen körülmények között persze lelassult, sőt megakadt a gazdasági fejlődés. A kudarcokból okulva a 70-es évek végén célul tűzték ki az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és hadsereg korszerűsítését. Visszatértek a kisparaszti gazdálkodásra, teret nyitottak a magán­vállalkozásnak és a külföldi tőke beáramlásának. Bár a kommunista uralom megmaradt, a refor­mok révén sikerült elérni a gazdaság tartós és rendkívül gyors növekedését. Kínát joggal tartják világgazdaság ébredő óriásának.

Kína lakosságának 2/3-a a mezőgazdaságban dolgozik. Ennek fő feladata, hogy az évente kb.15 millió fővel gyarapodó népesség élelmezését biztosítsa. A mezőgazdaság állandó versenyfutásra kényszerül a népszaporulattal. Az árvizes vagy aszályos eszten­dőkben pusztító éhínségek jelezték: az élelmiszer-termelés az elemi igényekkel sem tud lépést tartani. Az 50-es években ugrásszerűen javult az egészségügyi ellátás, csökkent a halandóság, és a természetes szaporodás évi 2,5%-ra emelkedett. A demográfiai rob­banás ívét 1959 és 1961 között katasztrofális éhínség törte meg, amely 25 millió áldozatot követelt. A kínai kormány csak jókora késéssel látta be: az élelmezési gondokat népszaporulat megfékezése nélkül nem lehet megoldani. Az új népesedéspolitika je­gyében felemelték a házasságkötés korhatárát, anyagilag támogatják az egygyermekes családokat, ösztönzik a családtervezést, és terjesztik a születésszabályozás módszereit. Ennek eredménye, hogy a természetes szaporodás üteme - évi 1-1,5% -1980 óta jóval lassúbb, mint Ázsia legtöbb fejlődő országában. A cél az, hogy a jövő század első felében másfél milliárdos szinten végképp megállítsák a népesség növekedését. Addigra a mezőgazdaság szűkös természeti feltételeit a végsőkig ki kell majd használni.

Kína két arca

Az Amur folyótól a déli országhatár beszögelléséig húzott választóvonal két azonos területű, de merőben eltérő arculatú részre osztja Kínát. A belső országrész ­Nyugat-Kína - a kietlen fennsíkok és a szélsőségesen kontinentális, sivatagi-félsivatagi éghajlatú medencék világa. Legzordabb része a Himalája és a Kunlun lánchegységei között elterülő Tibeti-magasföld. Méltán nevezik „a világ tetejének”, hisz mélyebben fekvő részmedencéi is 3000-5000 méter magasságúak.

Nyugat-Kínában alig van művelésre alkalmas föld. Az őshonos népek - a mon­golok, ujgurok és tibetiek - közé csak az oázisvidékeken és a városokban telepedtek le kínaiak. A ma is nehezen megközelíthető Nyugat-Kínára az ország lakosságának alig 5-6%-a jut és a hatalmas terület gazdasági jelentősége elenyésző.

Annál sűrűbben lakott viszont a birodalom ősi magterülete, Kelet-Kína. A belső magasföld északon egyre alacsonyabb hegységekkel s a közéjük zárt löszfennsí­kokkal lépcsőzetesen ereszkedik le a Kínai-alföld és a Mandzsu-medence irányába. A keleti országrészt kettészelő Jangce folyó mentén is tágas medencék sorjáznak. Itt a Kínai-alföld nedves kontinentális klímáját már szubtrópusi monszun éghajlat váltja fel. Az ősmasszívumon kialakult Dél-kínai-hegyvidéket temérdek apró medence tagolja. A lakosság a termékeny síkságokon és a medencékben tömörül. Valóságos emberi hangyabolyok ezek: a népsűrűség sok helyütt az 1000 fő/km2 értéket is meghaladja.

Kína területének mindössze 1/10-e áll művelés alatt. A szántók bővítését a nyu­gati országrész fennsíkjain főleg a szárazság akadályozza. A nyári esőktől öntözött keleti országrészben az élénk domborzat szab korlátot a földművelésnek, bár a sok munkával kiképzett teraszok a meredek lejtőkre is fölkapaszkodnak. A Jangcétól délre a vetésterületet a termőföldek többszöri kihasználásával növelik. A szubtrópusi monszun éghajlat általában évi két aratást tesz lehetővé. A legdélibb partvidéken – ahol a fagy már ismeretlen – a rövid tenyészidejű rizsfajtákból évente három termés is betakarítható.

Az ország gazdasági fejlődése

A kínai tengerparton 1516-ban vetettek horgonyt az első európai hajók, amelyek megindították a kereskedelmet a kulturálisan és technikailag fejlett Kína és az európai kereskedő országok között, főként az angolokkal, a hollandokkal és a spanyolokkal. A kereskedelem sokáig Kína javára virágzott, ezért a kereskedelmi mérleg egyensúlyának helyreállítása érdekében a XVIII. század végén a britek bátorítani kezdték a kínai lakosok ópiumvásárlását, amely a későbbiek folyamán az ország hanyatlásához vezetett. Az 1840-ben kitört ópium háború végeredménye volt többek között az a britek javát szolgáló egyezmény is, aminek alapján Hongkongot ki szakították Kínából, és brit fennhatóság alá helyezték.

A 20. század első felében az országban káosz uralkodott, a hatalomért különböző erők versengtek. Kínában gyakoriak voltak ekkor a politikai zavargások, melyek lezárásaként a második világháborút követő polgárháborúban Mao Ce Tung fegyveres csapatai ragadták magukhoz a hatalmat. 1949. október l-jén Mao Ce Tung bejelentette a Kínai Népköztársaság megalapítását, amelyet követően a kommunisták, szovjet mintára, diktatórikus egypártrendszert és szocialista tervgazdaságot alakítottak ki Kínában.

A kommunista Kínában jelentkező nehézségek a rendszer átalakítására kényszerítették az ország vezetését. A „nyitás és reform” politikájának 1978-as bevezetését követően a kínai gazdaság jelentősen átalakult és gyors fejlődésen ment keresztül. 1991 és 1995 között a GDP éves növekedése 12%-os, 1996 és 2000 között pedig 8%-os volt. Az egy főre eső GDP az elmúlt 20 évben a hétszeresére emelkedett, ami jelentős eredmény a világ legnépesebb országa esetében.

Kína gazdasága napjainkban

A kínai gazdaság teljes GDP-je 9 milliárd jüan volt 2001-ben (ez átszámítva 1080 milliárd USD­-nak felel meg), amely 7,3%-os növekedést jelent 2000-hez képest. Vásárlóerő-paritáson számítva a gazdaság teljesítménye 5560 milliárd USD, ennek alapján a kínai a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok után. Az egy főre eső GDP ugyanakkor 4300 USD/fő, ami az ukrán egy főre eső GDP-vel van egy szinten. A nemzeti össztermék legnagyobb része az ipari teljesítményből származott (49,3%), a szolgáltatások a GDP egyharmadát, a mezőgazdaság pedig a 17,7%-át adták a GDP-nek 2000-ben. Kína hatalmas területű, és jelentős különbségek vannak mind a gazdasági fejlettség, mind pedig a lakosság jövedelme tekintetében az egyes területek között. Nagy eltérések figyelhetők meg a városi és a vidéki területek között, gyakran pedig az egyes nagyvárosokon belül is. Az egy főre eső GDP tekintetében első tíz helyen álló önkormányzat, melyben a lakosság 35,87%-a él, az ország GDP-jéből 64,89%-ban részesedik.

A munkanélküliségi ráta magas Kínában, a városokban mintegy 10%-os, míg a vidéki területekre az ennél is jelentősebb munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság jellemző. A foglalkoztatottak száma 706 millió főre tehető, a munkások fele a mezőgazdaságban dolgozik, 27%-uk az iparban, 23%-uk pedig a szolgáltató szektorban. Az inflációs ráta 0,8%-os volt 200l-ben.

Kína külkereskedelmi mérlegének egyenlege 25,9 mrd USD-os pozitívumot mutatott 2001-ben. Az export mértéke 262,1 mrd USD volt, a legfontosabb kiviteli partnerek az Egyesült Államok (21 %), Hongkong (18%) és Japán (17%) voltak. Az import volumene 236,2 mrd USD volt ugyanakkor, a behozatal legnagyobb része Japánból (18%), Tajvanról (11 %), valamint Dél-­Koreából és az Egyesült Államokból (10-10%) származott.

Kína a napokban először küldött embert a világűrbe. A jelek szerint Peking mindent megtesz azért, hogy valódi nagyhatalomként lépjen fel Amerikával szemben a világpolitika színpadán. Kína éppen akkor kezdte el hódítását, amikor Oroszország gazdasági okokból leállította a Szojuz űrprogramot, Amerika pedig biztonságtechnikai okokból visszakozott. A kínai vezetők szerint Peking csak akkor válhat igazi nagyhatalommá, ha a modern technika nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul kiaknázza. Az utóbbi időszakban Kína regionális hatalommá vált: immár közel negyven éve bír nukleáris fegyverekkel, önálló műholdat lőtt fel, ballisztikus rakétái pedig akár Amerikát is elérik. A világhatalmi státusra törekvés azonban nem zökkenőmentes. Kína az „imperialista veszély” miatt vonakodik a külföldi újdonságoktól, hadserege és űrprogramja azonban nagyrészt még mindig az elavult orosz technológián alapul. Az űrutazás sikere valószínűleg fellelkesíti a kínai vezetőket, akik ezentúl többet fognak fordítani a technológiai fejlesztésekre. Amíg az Egyesült Államok a terror ellen vívja háborúját, addig Kína szuperhatalmi státusra törekszik. Írja a Népszabadság 2003. Novemberi számában.