Kína rövid bemutatása

A Kínai Népköztársaság területe (9,6 millió km2) akkora, mint egész Európáé. Föl­ünk legnépesebb állama: 1,2 milliárd lakosa van. A nagy múltú birodalom a 19. században félgyarmati sorba süllyedt. A belviszályoktól gyö­tört gazdaságilag elmaradott ország jelentős része a 30-as évektől 1945-ig japán megszállás alá került. Ezután polgárháború tört ki, amely 1949-ben a kommunisták győzelmével, szovjet mintájú szocialista rendszer létrejöttével ért véget. A legtöbb üzemet állami tulajdonba vették, a mező­gazdaságot kollektivizálták, és gyors iparosításba kezdtek. Az 50-es évek végén Kína szakított a Szovjetunióval, és ettől fogva önerőből igyekezett fejleszteni gazdaságát. A kommunista pártve­zetés egyenlősdivel váltotta fel a javak munka szerinti elosztását, majd kampányt indított az érte­lmiség ellen. (A tudomány és a művelődés értékeinek megsemmisítését „kulturális forradalo­mnak” nevezték.) Ilyen körülmények között persze lelassult, sőt megakadt a gazdasági fejlődés. A kudarcokból okulva a 70-es évek végén célul tűzték ki az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és hadsereg korszerűsítését. Visszatértek a kisparaszti gazdálkodásra, teret nyitottak a magán­vállalkozásnak és a külföldi tőke beáramlásának. Bár a kommunista uralom megmaradt, a refor­mok révén sikerült elérni a gazdaság tartós és rendkívül gyors növekedését. Kínát joggal tartják világgazdaság ébredő óriásának.

Kína lakosságának 2/3-a a mezőgazdaságban dolgozik. Ennek fő feladata, hogy az évente kb.15 millió fővel gyarapodó népesség élelmezését biztosítsa. A mezőgazdaság állandó versenyfutásra kényszerül a népszaporulattal. Az árvizes vagy aszályos eszten­dőkben pusztító éhínségek jelezték: az élelmiszer-termelés az elemi igényekkel sem tud lépést tartani. Az 50-es években ugrásszerűen javult az egészségügyi ellátás, csökkent a halandóság, és a természetes szaporodás évi 2,5%-ra emelkedett. A demográfiai rob­banás ívét 1959 és 1961 között katasztrofális éhínség törte meg, amely 25 millió áldozatot követelt. A kínai kormány csak jókora késéssel látta be: az élelmezési gondokat népszaporulat megfékezése nélkül nem lehet megoldani. Az új népesedéspolitika je­gyében felemelték a házasságkötés korhatárát, anyagilag támogatják az egygyermekes családokat, ösztönzik a családtervezést, és terjesztik a születésszabályozás módszereit. Ennek eredménye, hogy a természetes szaporodás üteme - évi 1-1,5% -1980 óta jóval lassúbb, mint Ázsia legtöbb fejlődő országában. A cél az, hogy a jövő század első felében másfél milliárdos szinten végképp megállítsák a népesség növekedését. Addigra a mezőgazdaság szűkös természeti feltételeit a végsőkig ki kell majd használni.