Kína rövid bemutatása

A Kínai Népköztársaság területe (9,6 millió km2) akkora, mint egész Európáé. Föl­ünk legnépesebb állama: 1,2 milliárd lakosa van. A nagy múltú birodalom a 19. században félgyarmati sorba süllyedt. A belviszályoktól gyö­tört gazdaságilag elmaradott ország jelentős része a 30-as évektől 1945-ig japán megszállás alá került. Ezután polgárháború tört ki, amely 1949-ben a kommunisták győzelmével, szovjet mintájú szocialista rendszer létrejöttével ért véget. A legtöbb üzemet állami tulajdonba vették, a mező­gazdaságot kollektivizálták, és gyors iparosításba kezdtek. Az 50-es évek végén Kína szakított a Szovjetunióval, és ettől fogva önerőből igyekezett fejleszteni gazdaságát. A kommunista pártve­zetés egyenlősdivel váltotta fel a javak munka szerinti elosztását, majd kampányt indított az érte­lmiség ellen. (A tudomány és a művelődés értékeinek megsemmisítését „kulturális forradalo­mnak” nevezték.) Ilyen körülmények között persze lelassult, sőt megakadt a gazdasági fejlődés. A kudarcokból okulva a 70-es évek végén célul tűzték ki az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és hadsereg korszerűsítését. Visszatértek a kisparaszti gazdálkodásra, teret nyitottak a magán­vállalkozásnak és a külföldi tőke beáramlásának. Bár a kommunista uralom megmaradt, a refor­mok révén sikerült elérni a gazdaság tartós és rendkívül gyors növekedését. Kínát joggal tartják világgazdaság ébredő óriásának.

Kína lakosságának 2/3-a a mezőgazdaságban dolgozik. Ennek fő feladata, hogy az évente kb.15 millió fővel gyarapodó népesség élelmezését biztosítsa. A mezőgazdaság állandó versenyfutásra kényszerül a népszaporulattal. Az árvizes vagy aszályos eszten­dőkben pusztító éhínségek jelezték: az élelmiszer-termelés az elemi igényekkel sem tud lépést tartani. Az 50-es években ugrásszerűen javult az egészségügyi ellátás, csökkent a halandóság, és a természetes szaporodás évi 2,5%-ra emelkedett. A demográfiai rob­banás ívét 1959 és 1961 között katasztrofális éhínség törte meg, amely 25 millió áldozatot követelt. A kínai kormány csak jókora késéssel látta be: az élelmezési gondokat népszaporulat megfékezése nélkül nem lehet megoldani. Az új népesedéspolitika je­gyében felemelték a házasságkötés korhatárát, anyagilag támogatják az egygyermekes családokat, ösztönzik a családtervezést, és terjesztik a születésszabályozás módszereit. Ennek eredménye, hogy a természetes szaporodás üteme - évi 1-1,5% -1980 óta jóval lassúbb, mint Ázsia legtöbb fejlődő országában. A cél az, hogy a jövő század első felében másfél milliárdos szinten végképp megállítsák a népesség növekedését. Addigra a mezőgazdaság szűkös természeti feltételeit a végsőkig ki kell majd használni.

Kína két arca

Az Amur folyótól a déli országhatár beszögelléséig húzott választóvonal két azonos területű, de merőben eltérő arculatú részre osztja Kínát. A belső országrész ­Nyugat-Kína - a kietlen fennsíkok és a szélsőségesen kontinentális, sivatagi-félsivatagi éghajlatú medencék világa. Legzordabb része a Himalája és a Kunlun lánchegységei között elterülő Tibeti-magasföld. Méltán nevezik „a világ tetejének”, hisz mélyebben fekvő részmedencéi is 3000-5000 méter magasságúak.

Nyugat-Kínában alig van művelésre alkalmas föld. Az őshonos népek - a mon­golok, ujgurok és tibetiek - közé csak az oázisvidékeken és a városokban telepedtek le kínaiak. A ma is nehezen megközelíthető Nyugat-Kínára az ország lakosságának alig 5-6%-a jut és a hatalmas terület gazdasági jelentősége elenyésző.

Annál sűrűbben lakott viszont a birodalom ősi magterülete, Kelet-Kína. A belső magasföld északon egyre alacsonyabb hegységekkel s a közéjük zárt löszfennsí­kokkal lépcsőzetesen ereszkedik le a Kínai-alföld és a Mandzsu-medence irányába. A keleti országrészt kettészelő Jangce folyó mentén is tágas medencék sorjáznak. Itt a Kínai-alföld nedves kontinentális klímáját már szubtrópusi monszun éghajlat váltja fel. Az ősmasszívumon kialakult Dél-kínai-hegyvidéket temérdek apró medence tagolja. A lakosság a termékeny síkságokon és a medencékben tömörül. Valóságos emberi hangyabolyok ezek: a népsűrűség sok helyütt az 1000 fő/km2 értéket is meghaladja.

Kína területének mindössze 1/10-e áll művelés alatt. A szántók bővítését a nyu­gati országrész fennsíkjain főleg a szárazság akadályozza. A nyári esőktől öntözött keleti országrészben az élénk domborzat szab korlátot a földművelésnek, bár a sok munkával kiképzett teraszok a meredek lejtőkre is fölkapaszkodnak. A Jangcétól délre a vetésterületet a termőföldek többszöri kihasználásával növelik. A szubtrópusi monszun éghajlat általában évi két aratást tesz lehetővé. A legdélibb partvidéken – ahol a fagy már ismeretlen – a rövid tenyészidejű rizsfajtákból évente három termés is betakarítható.

Az ország gazdasági fejlődése

A kínai tengerparton 1516-ban vetettek horgonyt az első európai hajók, amelyek megindították a kereskedelmet a kulturálisan és technikailag fejlett Kína és az európai kereskedő országok között, főként az angolokkal, a hollandokkal és a spanyolokkal. A kereskedelem sokáig Kína javára virágzott, ezért a kereskedelmi mérleg egyensúlyának helyreállítása érdekében a XVIII. század végén a britek bátorítani kezdték a kínai lakosok ópiumvásárlását, amely a későbbiek folyamán az ország hanyatlásához vezetett. Az 1840-ben kitört ópium háború végeredménye volt többek között az a britek javát szolgáló egyezmény is, aminek alapján Hongkongot ki szakították Kínából, és brit fennhatóság alá helyezték.

A 20. század első felében az országban káosz uralkodott, a hatalomért különböző erők versengtek. Kínában gyakoriak voltak ekkor a politikai zavargások, melyek lezárásaként a második világháborút követő polgárháborúban Mao Ce Tung fegyveres csapatai ragadták magukhoz a hatalmat. 1949. október l-jén Mao Ce Tung bejelentette a Kínai Népköztársaság megalapítását, amelyet követően a kommunisták, szovjet mintára, diktatórikus egypártrendszert és szocialista tervgazdaságot alakítottak ki Kínában.

A kommunista Kínában jelentkező nehézségek a rendszer átalakítására kényszerítették az ország vezetését. A „nyitás és reform” politikájának 1978-as bevezetését követően a kínai gazdaság jelentősen átalakult és gyors fejlődésen ment keresztül. 1991 és 1995 között a GDP éves növekedése 12%-os, 1996 és 2000 között pedig 8%-os volt. Az egy főre eső GDP az elmúlt 20 évben a hétszeresére emelkedett, ami jelentős eredmény a világ legnépesebb országa esetében.

Kína gazdasága napjainkban

A kínai gazdaság teljes GDP-je 9 milliárd jüan volt 2001-ben (ez átszámítva 1080 milliárd USD­-nak felel meg), amely 7,3%-os növekedést jelent 2000-hez képest. Vásárlóerő-paritáson számítva a gazdaság teljesítménye 5560 milliárd USD, ennek alapján a kínai a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok után. Az egy főre eső GDP ugyanakkor 4300 USD/fő, ami az ukrán egy főre eső GDP-vel van egy szinten. A nemzeti össztermék legnagyobb része az ipari teljesítményből származott (49,3%), a szolgáltatások a GDP egyharmadát, a mezőgazdaság pedig a 17,7%-át adták a GDP-nek 2000-ben. Kína hatalmas területű, és jelentős különbségek vannak mind a gazdasági fejlettség, mind pedig a lakosság jövedelme tekintetében az egyes területek között. Nagy eltérések figyelhetők meg a városi és a vidéki területek között, gyakran pedig az egyes nagyvárosokon belül is. Az egy főre eső GDP tekintetében első tíz helyen álló önkormányzat, melyben a lakosság 35,87%-a él, az ország GDP-jéből 64,89%-ban részesedik.

A munkanélküliségi ráta magas Kínában, a városokban mintegy 10%-os, míg a vidéki területekre az ennél is jelentősebb munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság jellemző. A foglalkoztatottak száma 706 millió főre tehető, a munkások fele a mezőgazdaságban dolgozik, 27%-uk az iparban, 23%-uk pedig a szolgáltató szektorban. Az inflációs ráta 0,8%-os volt 200l-ben.

Kína külkereskedelmi mérlegének egyenlege 25,9 mrd USD-os pozitívumot mutatott 2001-ben. Az export mértéke 262,1 mrd USD volt, a legfontosabb kiviteli partnerek az Egyesült Államok (21 %), Hongkong (18%) és Japán (17%) voltak. Az import volumene 236,2 mrd USD volt ugyanakkor, a behozatal legnagyobb része Japánból (18%), Tajvanról (11 %), valamint Dél-­Koreából és az Egyesült Államokból (10-10%) származott.

Kína a napokban először küldött embert a világűrbe. A jelek szerint Peking mindent megtesz azért, hogy valódi nagyhatalomként lépjen fel Amerikával szemben a világpolitika színpadán. Kína éppen akkor kezdte el hódítását, amikor Oroszország gazdasági okokból leállította a Szojuz űrprogramot, Amerika pedig biztonságtechnikai okokból visszakozott. A kínai vezetők szerint Peking csak akkor válhat igazi nagyhatalommá, ha a modern technika nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul kiaknázza. Az utóbbi időszakban Kína regionális hatalommá vált: immár közel negyven éve bír nukleáris fegyverekkel, önálló műholdat lőtt fel, ballisztikus rakétái pedig akár Amerikát is elérik. A világhatalmi státusra törekvés azonban nem zökkenőmentes. Kína az „imperialista veszély” miatt vonakodik a külföldi újdonságoktól, hadserege és űrprogramja azonban nagyrészt még mindig az elavult orosz technológián alapul. Az űrutazás sikere valószínűleg fellelkesíti a kínai vezetőket, akik ezentúl többet fognak fordítani a technológiai fejlesztésekre. Amíg az Egyesült Államok a terror ellen vívja háborúját, addig Kína szuperhatalmi státusra törekszik. Írja a Népszabadság 2003. Novemberi számában.

Társadalmi struktúra

A „nyitás és reform” politikájának bevezetése maga után vonta az ország társadalmának jelentős átalakulását a tradicionális társadalom irányából a modern társadalom felé. Kína hagyományosan mezőgazdasági ország volt, azonban az utóbbi 25 évben megindult a mezőgazdaság alapú gazdaságból ipari gazdaságba, a szocialista tervgazdaságból piacgazdaságba való átalakulás. A lezajlott folyamatokat mutatja, hogy amíg 1978-ban a lakosság 17,9%-a élt városokban, addig 1999-re ez az érték már elérte a 30,9%-os szintet, ami több mint 72%-os növekedés.

A hagyományos társadalmi struktúra, amely piramishoz volt hasonlítható, mára átalakult „tojás” alakúvá, köszönhetően a középosztályt alkotó magánvállalkozók, menedzserek, kisebb ipari és kereskedelmi üzlettulajdonosok és a szolgáltatóiparban dolgozók számának jelentős növekedésének.

Az elmúlt húsz évben a kínai gazdaságban és társadalomban lezajlott változások hozzájárultak a turizmusnak mint új iparágnak a nagymértékű fejlődéséhez. A mezőgazdaság szerepe csökkent, miközben a kereskedelem és a szolgáltatások jelentősége megnövekedett a kínai gazdaságban. A fogyasztási struktúra mind a városi, mind a vidéki lakosság körében számottevően megváltozott; több pénzt költenek magasabb szintű javakra, és az igénybevett javak és szolgáltatások köre is jelentősen bővült. A kultúrára, oktatásra, turizmusra, szabadidőre és sporttevékenységre fordított költségek aránya fokozatosan emelkedett az elmúlt években, 2000-ben például az előző évi 12,3%-ról 14%-ra.

A turizmus gazdasági jelentősége

Az előző részben leírt gazdasági és társadalmi változások természetesen hatással voltak a kínai turizmus fejlődésére, amely, ezen területekhez hasonlóan, dinamikusan fejlődött 1978 óta. Kína a „nyitás és reform” politikája előtt gyakorlatilag zárva volt a turisták előtt, míg a kínai lakosok nagy többségének elérhetetlen volt egy külföldi utazás.

Az elmúlt negyedszázad során lezajlott fejlődéshez, akárcsak a gazdasági és társadalmi átalakuláshoz, szükség volt a kínai politikai vezetés közreműködésére. A kínai kormány napjainkban is jelentősen szabályozza a turizmus ágazatát, turizmus-politikájának fókuszában a beutazó turizmus aktív, a belföldi turizmus erőteljes, valamint a kiutazó turizmus „megfelelő” fejlesztése áll.

A World Travel & Tourism Council (WTTC) által készített turizmus szatellit számlarendszer szerint Kínában a turizmus közvetlenül 31,7 milliárd USD-ral (a GDP 2,5%-a), míg közvetve, a multiplikátor hatásokkal is számolva mintegy 121,6 milliárd USD-ral (a GDP 9,7%-a) járult hozzá a nemzeti össztermékhez 2002-ben. A turizmus szektor mintegy 14,6 millió embernek ad munkát közvetlenül (a foglalkoztatottak 2%-a), a kormányzati kiadások 3,7%-a, a befektetéseknek pedig 8,9%-a áramlott a turizmus iparágába.
A turizmus hozzájárulása a GDP-hez az elmúlt öt évben, 1997 és 2002 között, 23,1 milliárd USD­-ról 31,7 milliárd USD-ra nőtt, ami éves szinten 6,6%-os növekedésnek felel meg. A következő tíz évben ennél az értéknél is magasabb növekedésre, mintegy 8,1 %-os éves növekedésre számítanak a WTTC szakemberei. Ha ez teljesül, 2012-ben a turizmus szektor közvetlenül 82,3 milliárd USD-ral járul hozzá a kínai GDP-hez. Az egész világra vonatkozóan a kínai növekedési ütem felénél is kevesebb, éves szinten mintegy 3,8%-os növekedést jeleznek.

A dinamikus növekedés ellenére a turizmus gazdasági szerepe 2002-ben kisebb volt Kínában, mint az egész világ esetében, ami azt mutatja, hogy az elmúlt negyed évszázad dinamikus fejlődése sem volt elég, hogy a turizmus iparág a lemaradását ledolgozza. Azonban 2012-re Kína turizmus a foglalkoztatottság és a GDP-hez való közvetlen hozzájárulás kivételével megközelíti vagy meghaladja a világ egészének szintjét.

Beutazó turizmus

Kínában az ország történelme, gazdag kultúrája, színes helyi szokásai egytől-egyig fontos vonzó tényezőt jelentenek a beutazó turizmus fejlődéséhez. A „nyitás és reform”" politikájának bevezetésével megkezdődött a turizmus, mint iparág fejlődése. Kína 33,2 millió turistaérkezésével 2001-ben a világ ötödik legnagyobb turisztikai desztinációjává vált. Az 1994-ben regisztrált 19,2 millió beutazó turistaszám évente átlagosan 8,2%-kal emelkedett. A WTO előrejelzései szerint Kína 2010-ben már 61,8 millió, míg 2020-ban 130 millió nemzetközi turistát fogad majd, ami 7,8%-os éves növekedésnek felel meg a 2000 és 2020 közötti időszakban.

A nemzetközi turizmusból származó bevételek nagysága 1990-ben 2,2 milliárd USD volt, mely érték több mint nyolcszorosára emelkedett 200l-re, és elérte a 17,8 milliárd USD-t (évi átlagos 21%-os növekedés).

2000-ben a legtöbb turista, mintegy 21 millió fő, Hongkongból és Makaóról, valamint Tajvanról, azaz a jogilag az országhoz tartozó, a WTO számítása szerint mégis önálló küldőpiacot alkotó területekről érkezett Kínába. A kínai statisztikák szerint külföldi országoknak minősülő küldőpiacok közül a küldőpiacai Japán (2,2 millió fő), Dél-Korea (1,3 millió fő), Oroszország (1,1 millió fő) és az Egyesült Államok (0,9 millió fő) voltak.

Általában elmondható, hogy a Kínába történő, turista célú beutazás egyelőre elsősorban utazási irodák szervezésében, csoportosan ajánlott. A nyelvi nehézségek, a kulturális különbségek, a még formálódó turisztikai infrastruktúra miatt az egyéni turizmus kevésbé ajánlott. Sok kérdésben eltérő szabályozás tapasztalható az egyes tartományokban és városokban, ezért helyi idegenvezető nélkül igen nehéz eligazodni.

Belföldi turizmus

1990-től kezdődően Kína belföldi turizmus a soha nem látott mértékben kezdett növekedni, 2001­ben a belföldi turisták száma 780 millió fő volt, szemben az 1990-ben regisztrált 280 millió fővel. Ez éves szinten 9,8%-os növekedésnek felel meg a belföldi utazások számában 1990 és 2001 között. 2001-ben a belföldi turizmusból származó bevételek elérték a 42,6 milliárd USD-t, ezzel Kína turisztikai bevételeinek 70,5%-a a belföldi turizmusból származik.

A belföldi turizmus dinamikus növekedéséhez hozzájárult az állami vezetés aktív közreműködése, felismerve a belföldi turizmus gazdasági és társadalmi jelentőségét. Az ötnapos munkahét bevezetésével és az állami ünnepnapok számának növelésével megnövekedett a kínai dolgozók szabadideje, a gazdaság fejlődésével pedig a rendelkezésre álló jövedelem. Az 1999-ben az Központi Bizottság által bevezetett „Nemzeti ünnep” ( október 1.) révén már 3 ún. „aranyhét” is utazásra ösztönzi a lakosságot. Ezen ünnepnapok alatt regisztrálták a belföldi turisztikai bevételek 18%-át 2001-ben.

Kína mezőgazdasága

A mezőgazdaság fejlesztésében kulcsszerepet játszik az öntözés. A legnagyobb hozamú - és ezért legfontosabb - gabonaféle, a rizs ugyanis kb. 3 hónapos elárasztást kíván. Észak-Kína alföldjein és löszfennsíkjain a kutakból nyert öntözővíz a gyakori aszálytól menti meg a száraz művelésű gabonák termését. Kína nyugati felében a földművelés jóformán csak az öntözött oázisokra korlátozódik.

A háborús időkben az ország ősi öntözőrendszereit elhanyagolták, viszont az években sikerült a paraszti tömegeket hatalmas árvízvédelmi és csatornázási munkálatokra mozgósítani. Az öntözhető földek kiterjedése megkétszereződött. Ma a szántóterület közel felére eljut az öntözővíz. (A világ összes öntözött földjének 1/5-e Kínában van!) Bár elterjedtek a motoros szivattyúk is, a víz emelése gyakran még állati vagy emberi erővel - pl. taposókerékkel vagy egyszerű bambuszrúdra erősített vödörrel - történik. (Az ósdi és a korszerű technika együttes alkalmazását fejezi ki a „két lábon járás” kínai jelszava.) A kínai parasztok évszázadok óta alkalmazzák a talajerő-utánpótlás sokféle hagyományos módszerét: istállótrágyán kívül gondosan begyűjtött emberi fekáliával, ha­lastavak iszapjával, tengeri moszattal, halliszttel, komposzttal fokozzák a talaj termő­erejét. A 60-as évektől Kína gyorsan növelte a műtrágyák gyártását és behozatalát. Sokat változott az agrotechnika: a faekét kiszorította a mélyebbre hatoló vaseke, terjednek az egyszerűbb, emberi vagy állati erővel hajtott mezőgazdasági gépek, sőt a traktorok is. De a legfontosabb munkákat - pl. a rizs palántázását, aratását, cséplését - a legtöbb helyen még kézzel végzik. Az agrotechnika fejlesztése, a jobb műtrágyázás és a pa­rasztság újból megnőtt anyagi érdekeltsége, munkakedve az utóbbi két évtizedben rendkívüli sikereket hozott. A termésátlagok az 50-es, 60-as évekhez képest megkét­szereződtek, s az elérhető legmagasabb szinthez közelítenek.

Széles mezőgazdasági termékskála:

Kína legfontosabb élelmiszernövénye a rizs: az öntözhető földeken országszerte termesztik. A búza a kevésbé csapadékos északi országrészekre szorul. Délen a szá­razabb, téli félévben másodvetésként fordul elő a rizsföldeken. A déli országrész nem öntözhető lejtőit édesburgonya (batáta) termesztésévei vonják be a népélelmezésbe. A gabonafélék közül a cukorcirok (kaoliang), a köles és a kukorica igen elterjedt. Az olaj­növények közül a szója és a földimogyoró, a rostnövények közül a gyapot a legfon­tosabb. A Dél-kínai-hegyvidék lejtőinek ősi kultúrnövénye a teacserje.

A kínai mezőgazdaság helye a Világranglistán, a 90-es évek elején

1. hely:

rizs, kender, cukorcirok, gyapot, édesburgonya, repce, dohány, hagyma, uborka, kör­te, hús, tojás termelése, baromfi- és sertésállomány, selyemhernyó tenyésztése, halá­szat.

2. hely:

búza, kukorica, burgonya, földimogyoró, szezám, len, tea, bab, káposzta, alma, szilva termelése, kecskeállomány.

3. hely:
köles, juta, szója, narancs, ananász, cukor termelése, juhállomány.

A nagy népsűrűség miatt a földek túlnyomó részét a közvetlen táplálékul szolgáló növények foglalják el, s a takarmányféléknek alig jut hely. Az állattenyésztés ezért alá­rendelt szerepet játszik. A hatalmas sertés- és baromfiállomány a háztartási hulladékokat hasznosítja. A szarvasmarha és bivaly termelés fő célja az igaerő biztosítása. A táplálkozásban fontos fehérjeforrást jelent a belvízi és a part menti halászat. Dél-Kína hagyományos selyemhernyó-tenyésztés is említést érdemel.

Ásványkincsekben gazdag ország

Kína hatalmas feketeszénkészletekkel rendelkezik, és a szénbányászatban – több mint 1 milliárd tonnás évi termeléssel- világelső. A legfontosabb bányavidék a Mand­zsu-medencében található. Itt a külfejtéssel elérhető szénrétegek helyenként 120-130 méter vastagok. A kőszéntelepek Észak-Kínában több helyen is a felszínre bukkannak. (Nem véletlen, hogy a kínaiak már az i. e. 2. században ismerték a széntüzelést. Ma is sok ezer kis falusi bánya működik, és a csákánnyal, lapáttal, talicskával felszerelt mun­kabrigádok egy-egy szűk körzet ellátására összesen évi 300 millió tonna szenet ter­melnek ki.)
A Mandzsu-medencében, Észak-Kínában és a Jangce vidékén kiváló minőségű, gazdag vasérckészleteket tártak fel a kokszolható szén közelében, ami eszményi feltételeket nyújt a vaskohászat fejlesztéséhez. Kína bővelkedik acélötvözőkben (külö­nösen volfrámban, molibdénben és mangánércben), amelyekből sok jut kivitelre. A leg­több színesfém ércei is elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre.
Az elektromos áramot főleg széntüzelésű hőerőművek, kb. 1/5-részben pedig vízerőművek szolgáltatják. Az utóbbiak között rengeteg a kicsiny, egy-egy falu vagy kis város igényeihez szabott áramfejlesztő. Nagyobb kőolajkészletekre csak a 60-as években bukkantak Északkelet-Kínában. Újabban nő a kontinentális talapzaton folyó termelés is. A szénhidrogének fogyasztása gyorsan emelkedik, ezért a felszínre hozott kőolaj ma már nem elegendő, egyre többet kell külföldről behozni.

Az ipar gócai: a kikötők és Északkelet-Kína

A második világháború előtt Kína egyetlen jelentős iparága a textilgyártás volt. A fonó-szövő üzemeket külföldi tőkések alapították, kihasználva az olcsó munkaerő-­kínálatot. A pamutipar eleinte főleg behozott nyersanyagot dolgozott fel, és termékeit részben külföldön értékesítette, ezért a gyárak a nagy kikötővárosokba - Sanghajba, Tiencsinbe, Kantonba - települtek. Ma már a kínai textilipar minden ága hazai nyers­anyagokra támaszkodhat, és főleg a belföldi piacra termel. Emiatt az új üzemek a belsőországrész városaiban épültek, és valamelyest halványodott a régi központok jelen­tősége.
A nehézipar legfontosabb körzete a Mandzsu-medencében Senjang (Shenyang) és Ansan (Anshan) környékén bontakozott ki. Ezt az országrészt a 30-as években a ja­pán gyarmatosítók szállták meg, akik fellendítették a vaskohászatot. A nyersvasat és a kisebb mennyiségben gyártott acélt Japánban dolgozták fel. Az acélgyártás fejlesztésére és a legtöbb gépipari ág meghonosítására csak az 50-es években került sor. Ekkor új nehézipari gócok alakultak ki Észak-Kínában - Peking, Tangsan (Tangshan), Paotou (Baotou) - valamint a Jangce mellékén, Csungkingban (Chongqing) és Vuhanban (Wuhan) is.
Az elmúlt négy évtizedben a kínai ipar igen sokoldalúvá vált, és az elektronikus számítógépekig vagy a műholdakig szinte mindenfajta termék előállítására képes. Jellemző, hogy a kerékpárok és a tévékészülékek gyártásában egyaránt első a világon.
Évente 4-5 millió háztartásba kerül hűtőszekrény. Az ipar eloszlása is egyenletesebb lett; a belső területek fejlesztését nagyarányú út- és vasútépítéssel alapozták meg. A távolsági közlekedés még mindig igen nehézkes, ezért az egyes tartományokat igye­keznek minél nagyobb mértékben önellátóvá tenni.
A nagyüzemek mellett rengeteg a kezdetleges eljárásokkal dolgozó kisvállalkozás. Ezek fontos szerepet játszanak a lakosság foglalkoztatásában és fogyasztási cikkekkel való ellátásában.
A 80-as évektől Kína délkeleti partvidékén öt különleges gazdasági övezetet alapítottak, ahová sokféle kedvezménnyel csalogatták be a külföldi tőkét. Az itt létesült üzemek jórészt exportra termelnek, és az ehhez szükséges gépeket, alkatrészeket, nyersanyagokat vámmentesen hozhatják be. Idővel egyre több városban engedélyezték a korszerű technikával felszerelt külföldi magáncégek és vegyes vállalatok működését. Megjelentek a színen a kínai magánvállalkozók is. Az új iparágak, műszaki eljárások és munkaszervezési módszerek elterjedése nyomán ismét a partvidék tartományai váltak a modernizáció fő színterévé és haszonélvezőjévé. A tulajdonviszonyok változását jelzi, hogy az állami mamutvállalatok részesedése az ipari termelésből 50% alá csökkent. Élénkülőben van a sokáig igen alacsony értéken mozgó külkereskedelem is. A legfontosabb gépeket, termelő berendezéseket Japán és Nyugat-Európa szállítja.
Az ország kivitelében a mezőgazdasági termékek (rizs, szója, tea, dohány) és az ásványi nyersanyagok mellett ma már az iparcikkek - pamut- és selyemszövetek, lábbelik, di­vatáruk stb. - játsszák a fő szerepet.
A fejlett országok és Kína közötti kereskedelemben jelentős közvetítő szerepe van Hongkongnak. Az épületekkel zsúfolt, 6 milliós kikötőváros brit gyarmatból 1997 -re vált Kína „különleges igazgatási övezetévé”, amely fejlett piacgazdaságát és önálló pénznemét is megőrizhette. Hongkong sokoldalú ipara a munkaerő olcsóságát és szakértelmét kamatoztatja: textíliákat, ruházati cikkeket, szórakoztató elektronikai termékeket, ékszere­ket, játékfilmeket és sok féle munkaigényes használati cikket szállít a világpiacra. A honkongi tőkések az utóbbi két évtizedben temérdek pénzt fektettek be kínai leányvállalatokba, és a kínai piac meghódítására törekvő külföldi bankok, nemzetközi mamutcégek is itt alakították ki hídfőállásaikat. Honkong változatlanul a Távol-Kelet egyik legnagyobb pénzügyi központjának szerepét tölti be.
Az ipari termelés dinamizmusa nőtt, a növekedés 12,7%-os volt Az elmúlt évekhez hasonlóan az ipari szektor növekedésének motorja az állami stimulációs program által segített nehézipar volt, míg a könnyűipar termelésének bővülése elmaradt ettől. A meghatározó iparágak az energetika, elektromos gépek gyártása, vegyipar, kohászat, elektronika és telekommunikáció, Kormányzati adatok szerint az állami, szövetkezeti, és magánszektor egyaránt 1/3-1/3 arányban járul hozzá a GDP-hez. A kínai magángazdaság szerepe markánsabbá válik. A magánszféra ipari termelésnövekedése azonban elmaradt az állami szektorétól, ugyanakkor a foglalkoztatás területén nőtt a jelentősége.

A mezőgazdasági termelés - az elmúlt évek visszaesését követően - nőtt, és a gabonatermelés, kisebb vetésterületen, körülbelül 1 %-kal bővült.

A kiskereskedelmi eladások 8,9%-kal emelkedtek, a fogyasztói árindex 0,2%-kal csökkent A negatív árindex jelzi, hogy a kínai gazdaságban továbbra is jelen van a defláció. A termelés a legtöbb termék esetében meghaladja a fogyasztást. Különösen nagy eladatlan készletek halmozódtak fel a háztartási elektronikai termékeknél (pl.: légkondicionáló, színes TV, stb.).

A valutatartalék 2002 végére 286,4 milliárd USD-t ért el, ez közel 74(!) milliárddal haladja meg a 2001-es szintet. A valutatartalékon belül jelentős nagyságrendű eurót is felhalmoztak. A kínai nemzeti valuta, a renminbi (RMB) árfolyama stabil volt, és rövidtávon nem várható változás az árfolyam politikában.

A kínai bankrendszer súlyos problémái vonatkozásában nem történt alapvető változás 2002-ben. A bankszektor döntően állami tulajdonban van, és a hitelezés sok esetben még mindig politikailag motivált, a piaci mechanizmusok nem mindig érvényesülnek. A bankok jelentős rossz hitelállománnyal rendelkeznek. A hivatalos közlések szerint a rossz hitelek a teljes hitelállomány 25%-át teszik ki. Elemzők szerint a befagyott hitelek aránya elérheti az 50%-ot is. A következő években elkerülhetetlennek látszik egy jelentősebb bankkonszolidáció. Az állami források ennek nagyságlát 40-80 milliárd USD-ra, külföldi szakértők 500 milliárd USD-re teszik.

Az állami vállalatok átalakításának programja, a növekvő munkanélküliség előtérbe kerülése miatt is, 2002 során megtorpant. A központi kormány egyelőre nem talált elfogadható megoldást a veszteséges vállalatok átalakítására, tulajdonosváltására (a tőzsdén keresztüli részbeni értékesítés kudarcba fulladt), vagy bezárására.

A belső regionális különbségek csökkentésére meghirdetett, a nyugati területek fejlesztését szolgáló programban több infrastrukturális beruházás (tibeti vasút és útépítés, földgáz és olajvezetékek) folytatódik.

2002-ben elkezdték az összességében kb. 60 milliárd USD-ra becsült vízelterelési projectet, melynek keretében a Jangce vizének egy részét három csatornán a vízhiányos észak-kínai területekre vezetik.

Kína külgazdasága, kereskedelempolitikája

2002 volt Kína első éve a WTO tagjaként. A WTO csatlakozás legfontosabb hozadéka nemcsak a bővülő gazdasági-kereskedelmi lehetőségek, hanem a gondolkodásmód megváltoztatása, a világgazdaságba való fokozottabb integráció elősegítése, a vállalatok reformjának gyorsítása, a megfelelő, piacgazdasági jogrendszer kialakítása. A tagsággal járó vállalásokat Kína 2002. január 1-­jétől alkalmazza, s ez a kínai kereskedelem politikai nyitását vonta maga után sok területen. A WTO csatlakozást követően a vámterhek csökkenésével egyidőben azonban nőtt a technikai akadályok (egészségügyi előírások, GMO, kvóták, engedélyek) alkalmazása, különösen a mezőgazdaság területén, és fokozódott a piacvédelem.

A világgazdasági stagnálás ellenére - a MOFTEC adatai szerint - 2002-ben Kína külkereskedelme 620,8 Mrd USD-t tett ki. Ezen belül az export 325,6 Mrd USD (+22,3%, az import 295,2 Mrd USD (+21,2%) volt. A kivitelen belül a gépipari termékek adják a legnagyobb hányadot, és ennek a termékcsoportnak a bővülése volt a legdinamikusabb. Az import oldalon hasonló a helyzet.

Kína a kivitel támogatására számos termék (textil, agrár termékek, egyes gépipari cikkek) esetében jelentős adó visszatérítést ad az exportőr vállalatoknak, 2002 első 11 hónapjában ennek értéke 3%-­kal nőtt, s 12,87 milliárd USD-t tett ki, ami az export volumen kb. 4,3%-a,

A külkereskedelem Kína különböző tartományai között igen egyenlőtlenül oszlik meg. A legfontosabb külkereskedő tartományok, városok továbbra is Guangdong és Jiangsu tartornány, illetve Shenzhen, Shanghai, Peking voltak.

Tőkebefektetések

Kína 2002-ben 52.7 Mrd USD külföldi befektetést vonzott, ami 12,5%-kal haladta meg az előző év számait. Mindez a külföldi tőkebefektetések világméretű visszaesése mellett azt jelentette, hogy Kína megelőzte az USA-t, mint legnagyobb befektetési célország.
A kínai vállalatok külföldi befektetési tevékenysége bővül. Egyre több nagyobb, megfelelő technológiával rendelkező kínai vállalat jelenti be külföldi terjeszkedési, befektetési szándékát. A terjeszkedés célja a célországok piacain való kínai jelenlét növelése, valamint a kínai gazdaságnak szükséges stratégiai nyersanyagok különösen kőolaj, földgáz biztosítása. A külgazdasági minisztérium engedélyezési adatai szerint 2002-ben kínai cégek 350 vegyes vállalatot alapítottak külföldön 983 millió USD kínai befektetéssel.

Aláírásra került a Kína-ASEAN szabadkereskedelmi megállapodás elveit, menetrendjét rögzítő keretmegállapodás. Ennek értelmében 2010-re létrejön a Kína-ASEAN szabadkereskedelmi övezet. Kína e lépésével átvette Japántól a kezdeményező szerepet a kelet-ázsiai gazdasági integrációban. 2002-ben megkezdődtek az előkészítő megbeszélések a Kína-Hongkong szabadkereskedelmi megállapodásról.

Shanghai, a kínai kormány erőteljes lobbizása nyomán megkapta a 2010-es világkiállítás megrendezésének jogát.

A SARS hatás a kínai gazdaságra

A SARS (nem hagyományos tüdőgyulladás) elsősorban a szolgáltató szektort veti vissza, ez azonban a GDP kevesebb, mint harmadát adja, így ennek hatása viszonylag korlátozott. A SARS által közvetlenül érintett régiókban, városokban a napi szükségleteken kívül gyakorlatilag megszűnt a kiskereskedelmi fogyasztás. Ha a SARS miatti korlátozások tovább tartanak, illetve nagyobb régiókra is kiterjed, annak jóval súlyosabb hatása lesz az egyre inkább a belső fogyasztás élénkítésére építő kínai gazdaság számára. A termelő üzemeket egyelőre nem érinti a SARS.

Külföldi elemzők és kínai kutatóintézetek a GDP növekedésének O,2-0,9%-kal való visszaesését prognosztizálják, azaz a kínai GDP 2003-as növekedését 6.3-7.3%-ra teszik.

Kételkedés Kínával szemben

Kína, mint Ázsia reménysége, vagy Kína, mint globális probléma: ki tudná biztosan megmondani, hogy melyik alternatíva lesz a győztes? Az óvatos állásfoglaló valószínűleg a középutat választja majd. Kína felmérhetetlen fejlődési lehetőségi még messze nincsenek kimerítve, de el kell ismerni, hogy a fejlődéssel együtt a problémák is nőnek. Mindebből következik, hogy Kína lassan egy „normális ország” lesz, ahol a lehetőségeket és a kockázatot pontosan mérlegelni kell. Csakhogy ez a „normális ország” egy olyan nagyságot képvisel, amely minden kereteket szétfeszít. Olyan dimenziókkal kell megbírkózni, amelyekről nincsenek igazán használható tapasztalatok. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha Kínából világhatalom válik, ez nem kevesebb problémával jár majd az államok közössége számára, mintha Kína gazdasága és politikai rendszere zátonyra futna.

Egyenlőre túlsúlyban vannak a különböző tényekre alapozott bizakodó prognózisok. A pekingi kormány kétségtelenül ellenállt a növekvő kísértésnek, hogy leértékelje a jüant, melynek fejében azonban piaci részesedéseiből, illetve versenyképességéből veszített. De az ellenállást Washingtonban és Ázsiában megkönnyebbüléssel nyugtázták. A jelenleg 140 milliárd dolláros devizatartalék biztos hátteret ad a kormánynak, és az éveken át csodált gazdasági növekedési ráta 7,6 %-kal még mindig figyelemreméltóan magas. További tényként említhető, hogy Kína megszigorította a tőkemozgások - ezzel együtt a nem kielégítően szabályozott bankrendszer - ellenőrzését és felerősítette a nagy méreteket öltő korrupció elleni harcot. A külvilág felé Kína magabiztosabb, nacionalistább, ami egyrészt a kommunista dogmák csökkenő kohéziós funkcióját hivatott pótolni, másrészt egy eszköz az egyre kevésbé befolyásolható lakosság mobilizálására. Mindezen intézkedések elismerésre méltóak, különösen ha a nagy szomszédra és korábbi példaképre Oroszországra gondolunk. A pozitívumok persze nem fedik el teljesen a számos figyelmeztető repedést a kínai falon.

1998 elején megjelent „Kína csapdája” c. könyvében He Qingling kínai közgazdásznő a nagyra értékelt Teng Hsziao-ping gazdaság politikáját egy „óriási és rettenetes hibának” minősíti, amelyért nemcsak Kína, de az egész világ fizetni fog. Ha emlékeztet arra, hogy pontosan 100 évvel ezelőtt egy, az akkor uralkodó Qing­dinasztia megmentését célzó nagy reformprogram bukása 5 fő okra volt visszavezethető: a lakosság nagyságára, a stagnáló mezőgazdaságra, a szociális egyenlőtlenségekre, a korrupcióra és az alacsony oktatási színvonalra. Ha szerint pontosan ezek a gondok gyötrik most is az országot. Emlékeztetőül: Kína gazdasági fejlődése Teng alatt a mezőgazdaság példátlan liberalizálásával indult meg. Az önálló gazdálkodásba kezdő parasztok hatékonyabban termeltek, árúikért többet kaptak, mint korábban a közösben. A 90-es évek elején azonban lelassult a növekedés, ami egyrészt arra vezethető vissza, hogy a parasztságot a helyi adminisztráció keményen zsarolta és adóztatta, másrészt, hogy 120 millióan közülük elvándoroltak a városokba. Kína óriási városai azok, ahol a 90-es évek első felének „gazdasági csodája” lezajlott - kevésbé a saját alkotóerőnek, inkább az állami vagyon fosztogatásának és a gyorsan beáramló külföldi tőkének köszönhetőek. Kína állami bankjai még ma is támogatják a teljesen deficites gyárakat és üzemeket. Ez 1997­-ben 140 milliárd dollárba került, ami csaknem a magán-megtakarítások felének felel meg. Noha az állami szektor aránya a bruttó társadalmi termék tekintetében még mindig körülbelül egyharmadot tesz ki ( 20 évvel ezelőtt 100%), meg kell állapítani, hogy csak 10%-a jön létre a városi magán kézben lévő üzemekben, a maradék 60%-ot pedig a mezőgazdaság és a vidéki ipar termeli meg.

De nemcsak a mezőgazdaság fölött gyülekeznek fekete felhők. Hosszútávon sokkal fenyegetőbb a környezet állapota. A légszennyeződés a kínai nagyvárosokban ötször nagyobb, mint az amerikaiakban. A víztartalékok csökkenése Pekingben egy már felismert, de még meg nem oldott probléma. 1950-ben a talajvízszint 5 méterre volt a földfelszín alatt, jelenleg ez 50 méter. Az ipar és a mezőgazdaság javára történő vízelvezetések mind több folyó kiszáradását okozzák. Az 1,3 milliárd kínainak (a világ népességének az ötöde) csak a világ mezőgazdaságilag hasznosítható területének 7%-a áll a rendelkezésére. S ez a részesedés is csökkenő tendenciát mutat, főként az infrastrukturális beruházások, az iparosítás és a városiasodás okán. Becslések szerint, a Kína gazdasági fejlődése által évente okozott környezeti károk megszüntetésének költsége magasabb lenne, mint az ország éves nemzeti bevétele. Drámai példázatként jelentkezett idén nyáron a Jangce folyó áradása, amely 300 millió embert érintett és mindenki számára világossá tette, hogy milyen felelőtlen ül járt/jár el a kínai kormánya környezettel szemben. Nem kell pesszimistának lenni ahhoz, hogy kijelentsük, Kína és vele az egész világ hamarosan megkapja a számlát.

Ez tehát Kína másik és sokkal borúsabb arca, amely az ország mainál differenciáltabb megítélésére kényszeríti a szakértőket, a befektetőket és a politikusokat. Egy német miniszter megállapítása, miszerint „Kína egy szikla a lángtengerben” nemcsak rövidlátó, de helytelen is. Időközben a nemzetközi befektetési tanácsadócégek elkezdték a kínai állami vállalatokat visszaminősítését. Mindez persze nem kell, hogy pánikhangulatot keltsen, a nagyságban pozitív lehetőségek is rejlenek. 4000 éves története során Kína figyelemreméltó tűrőképességről és tanulási vágyról tett tanúbizonyságot. E téren a lehetőségek még nincsenek kimerítve. Ezért ajánlatos ezt az országot teljes komplexitásában, a jó és a rossz oldalaival együtt szemlélni.

Nyitottabbá vált a kínai gazdaság

Kína nyitása a külföld felé lényeges politikai döntés volt. Idén júliusig, Kínába több milliárd dollár külföldi tőke áramlott be, ugyanakkor a kínai vállalatok külföldi beruházásai is napról napra növekednek.

A nyitás természetesen leginkább a gazdaság területét érinti. 1978 előtt, a kínai külkereskedelem főként az akkori szocialista országgal bonyolódott és minisztériumoknak illetve állami bizottságoknak és ezeknek alárendelt külkereskedelmi vállalatoknak és helyi külkereskedelmi bizottságoknak volt külkereskedelmi joguk. A nyitás politikájának végrehajtása során bővült a külkereskedelmi partnerek köre, egyre élénkebbé váltak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok a fejlett nyugati országokkal. Ezzel párhozamosan, fokozatosan enyhítette a külkereskedelem ellenőrzését: 1992 után néhány nagy és közepes vállalat, valamint bizonyos feltételek mellett magán vállalatok külkereskedelmi jogokat kaptak. Miután Kína csatlakozott a világ kereskedelmi szervezethez, fokozatosan bővült a külkereskedelmi joggal rendelkezők köre, emellett Kína fokozatosan csökkentette vámtarifáit és enyhítette a devizagazdálkodási megkötéseket. Mindez pozitív hatással volt a kínai külkereskedelem fejlődésére. A külkereskedelmi forgalom összvolumene évi 20 milliárd 600 millió amerikai dollárról 2001-re 500 milliárd amerikai dollár fölé emelkedett. Ezzel Kína az 1978 évi 32. helyről a 6. helyre került a világ országai között a külkereskedelemben.

Összegzés Kína gazdasági helyzetéről

Kína gazdasága - a világgazdaság lanyhulása ellenére - jó évet zárt 2002-ben. Az év során a politika az ehhez szükséges gazdasági stabilitás biztosítása kapott elsőbbséget, amit a kínai vezetésben zajló váltáshoz szükséges politikai-társadalmi háttér biztosítása motivált. Ennek következtében változattal maradt az állami fogyasztásösztönző gazdaságpolitika, a monetáris politika, és nem történt érdemi előrelépés a konkrét gazdasági kérdések kezelésében. A kínai gazdaság fejlődését a következő 5-10 évre meghatározó szervezeti, strukturális és gazdaságpolitika fő keretei kialakultak, a döntéseket azonban már a 2003 márciusában felálló új kormány hozhatja majd meg.

A kínai gazdaság a növekedési üteme 2002-ben gyorsult, a GDP 8%-kal nőtt, szemben a 2001-es 7%- kal. A növekedéshez a külgazdaság jó teljesítménye és a laza költségvetési politika is jelentősen hozzájárult. Az export 22,3%-kal az FDI 12,5%-kal nőtt. A deflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban.

A 2003-ra vonatkozó előrejelzések, hivatalos növekedési célkitűzések a növekedés lassulás számolnak, a GDP 7-7,5% körüli emelkedésével. Ezt valószínűleg csak további nagyarányú, hitelek kötvénykibocsátásból fedezhető költségvetési költekezéssel biztosított fogyasztás-ösztönzés lehetséges elérni.

Kína nemzeti összterméke 2002-ben 1,289 billió USD volt. Az 1996-2001 közötti 6 éves periódus az átlagos éves gazdasági növekedés 8,1 %-ot ért el.